Csecsebecse

Julianne Moore, 1960. december 3.

...és azért Ozzy Osbourne-ról se feledkezzünk meg (1948. december 3.)

Néhány napja megjelent egy "elképesztő" (egyébként már minimum kétéves) hír, hogy Cindy Crawford bevallotta, hogy ő bizony legalább tíz évig járt plasztikai sebészhez, és rendszeresen botoxinjekciókkal kezeltette magát. Hónapokkal ezelőtt Demi Moore került be a lapokba azzal, hogy kijelentette, minden egyes porcikája "természetes", egyetlen műtétje sem volt - bár nem tartja kizártnak, hogy a jövőben kés alá feküdjön -, és nagyszerű alakját, csodás, fiatalos bőrét az egészséges életmódnak, a géneknek, meg persze fiatal pasijának köszönheti. Ennek ellenére szinte egyértelmű (azért csak szinte, mert csak akkor lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy műtve van, ha láttuk a kezelőlapját...), hogy az arcán és a mellén biztosan dolgoztak, de van olyan, aki azt mondja: a lábától kezdve a hasán át mindent megműttetett, és nincs is olyan porcikája, ami még "eredeti" lenne.

A plasztikai sebészet mára ugyanolyan közismert, elfogadott és elterjedt, mint a fogászat: bárki számára elérhető, az esetek nagy részében szerencsére kellemes és természetes az eredmény, a technika is változott, olcsóbb és biztonságosabb - mégis, mintha még mindig szégyellnék az emberek...

A hírességek körében (néhány kivételtől eltekintve), ahhoz, hogy sikeresek maradjanak, szükséges a karcsúság, a jólápoltság és a fiatalos külső. Emellett nem árt persze, ha valakinek kerek melle,  dús ajka, szépen hangsúlyozott arccsontja van. Persze, néhány nagyon szerencsésnek ez adottság - és ők is elég sokat dolgoznak magukon -, viszont egy idő után mindenki elkezd öregedni, és ezek a tulajdonságok el-eltűnnek. Ilyenkor jön a jó kezű és jó nevű plasztikai sebész a legújabb csodaszerrel vagy éppen a régi, de jól bevált módszerekhez. Ami tulajdonképpen nem baj, hiszen egy nyomással, versengéssel és elvárásokkal teli környezetben minden lehetőséget meg kell ragadni ahhoz, hogy egy kicsit jobb pozícióból induljon valaki.

Amit nem értek: miért kell mindezt letagadni vagy titkolni? Miért "elvárás" az, hogy valaki beavatkozás nélkül nézzen ki úgy húszévesnek negyvenévesen? Miért hitegetik az átlagembereket azzal, hogy a ránctalan szépség tulajdonképpen csak a géneknek és a szuper életmódnak köszönhető - aztán, ha valakinek nem sikerül ugyanazt az eredményt elérnie, akkor csalódottá válik...

Én szeretem azt hinni, a magam naiv és jóhiszemű módján, hogy aki szép, az nem akarja a "még szebb"-et plasztikai sebészek segítségével elérni - ha pedig mégis megműtteti magát, akkor hajlandó azt bevallani, elmondani, és nem oly módon meggyóni, mintha a kábítószerfüggőségét tárná a nyilvánosság elé. Nem azt mondom, hogy lépten-nyomon reklámozni kell, vagy magyarázkodni; csak, ha mindenkinek egyértelmű, akkor felesleges azt mondani, hogy nemis.

Vagy fölfújom az egészet? És ez ma már olyan, mint az, hogy félévente elmennek és leszedetik a fogköveiket meg fogat fehérítenek? Természetes, és nem kell ezzel különösebben foglalkozni?

A környezetemben egy olyan személy van, aki valamilyen beavatkozáson esett át. Nem ismertem az "előtte" változatot (az "utána" változattal nagyon meg vagyok elégedve), éppen ezért nem volt olyan megdöbbentő/furcsa/rácsodálkoznivaló látni, sőt, ha ő nem mondja el, észre sem veszem... Beszélgetések során egyetlen egyszer merült fel a téma, és akkor is csak arra kérdeztem rá, hogy fájt-e, hogyan csinálták stb. Készségesen válaszolt. Ezt tartom a korrekt és elegáns megoldásnak...