Kicsit már előrevetítve a holnapi Parfümpénteket, ezúttal azt szeretném megtudni, melyik volt az első "igazi" parfümötök - túl a Fa dezodoron meg az Impulse Incognitón, ami az én kiskamasz-koromban meghatározó volt.

A kérdés azért merült fel bennem, mert az egyik kézkrém, amit nemrég kezdtem el használni - a piros Garnier - a bőrömön kísértetiesen emlékeztetett az egyik első parfümömre, a Dalissimére. Igazi Proust-pillanatot éltem át az Üllői úton, hosszú percekig szagolgattam a kezemet.

Egyrészt szerencsés, másrészt szerencsétlen volt a gyerekkorom, parfümszempontból. Szerencsétlen, mert anyukám semmilyen illatos dolgot nem viselt el magán (ez ma is így van, általában hatalmas örömujjongással kísérem, ha valami tetszik neki. Legutóbb a Versace egyik új illatára mondta azt, hogy kellemes, de azt, hogy viselje, el sem tudná képzelni), így otthon maximum Nivea volt meg babahintőpor - aztán én lettem az, aki üvegcsékkel árasztotta el a lakást. A szerencse pedig abból adódott, hogy apu sokat járt külföldre (sport miatt), így jó néhány különlegességet hozott, még akkor is, amikor itthon kevés dolgot lehetett kapni.

Az első parfüm, amire emlékszem, az Oilily volt. Aranyos, igazi kislányillat, virágos, színes, vidám üvegben. Aztán jött a romantikus Dalissime, amihez elég sokáig ragaszkodtam. Utána sorban jöttek a többiek - van, amelyiket legalább öt éve használom :) Közben a régiek közül egy-kettő ma már egyáltalán nem tetszik, és vannak olyanok is, melyeket képtelen lennék használni, annyira kötődnek egy-egy emberhez.