Csecsebecse

Etta James, 1938. január 25.

Megkezdődött a párizsi Divathét, és rögtön olyan kollekció jött velem szembe (sajnos, csak képek formájában), amely teljesen megragadott. John Galliano kicsit műlovarnős, kicsit rokokós, kicsit a harmincas évek divatját idéző bemutatót rakott össze. Ami azonnal megragadta a figyelmemet - tehát esélyes, hogy ez elég meghatározó lesz a következő szezonban -, a hatalmas, hangsúlyos ékszerek; a mellények; a csípő és derékvonal hangsúlyozás, illetve a kicsit különlegesebb, elsőre "disszonánsnak" tűnő színkombinációk. Illetve, nagyon úgy tűnik, visszatérnek a szűkített kiskabátok, a homokóra-alakúak nagy örömére :-)

Új hátizsákot szeretnék venni magamnak. Elég határozott elképzeléseim vannak: legen elég nagy, hogy beleférjen egy kajásdoboz, a kulacsom, a jegyzetfüzeteim, a neszesszerem, a könyvem, ne adj' isten egy A4-es füzet vagy egy kisebb laptop is; legyen bőrhatású anyagból, műbőrből; ne legyen tele csicsamicsával tűzéssel, csillogó izékkel, rojttal, bojttal, szegeccsel, csattal; ne legyen sportos, túl férfias és patchwork hatású; és ne kerüljön több tízezer forintnál. Tudom, hogy ez sok így együtt, de nem tartottam lehetetlen küldetésnek megszerezni, egészen a hétvégéig, amikor elindultunk táskabeszerző körútra. Nem egy és nem két plázát, üzletet jártunk végig, benéztünk kapulaljakba is, de olyan hátizsákot, amilyet én szeretnék, sehol nem láttunk. Táskák voltak "változatos" fazonokban és színekben (jó alaposan be lehetett határolni a trendeket) - különlegesebb igényeket, már amennyire az én hátizsák iránti vágyam különleges igénynek számít, nem nagyon tudtak kielégíteni. Az eladók egy része tudomást se nagyon vett rólam, vagy funkcionális analfabétának bizonyult, és nem értette, mit is szeretnék a hátizsák, nem textil, nem mintás leírással ("ezt tudom mutatni" "de ez virágos textil..." "akkor ezt" "de ez halálfejes és vászon" "akkor ezt" "de ez kockás és vászon" "akkor nem tartunK").
A boltos csalódássorozat után otthon a számítógépen is böngészni kezdtem. Valamivel nagyobb sikerrel, hiszen létezik bőr(szerű) hátizsák... Gukki, Vutton meg Playboy. Vagy Hannah Montana, Spongyabob, HSM mintás. Vagy 45 000 forint. Aminél látszólag minden stimmelt, arról kiderült, hogy a telefonom és egy alma fér bele összesen...
Hülyén érzem magam, mert talán túl nagy igényeket támasztok, de közben mégis ott motoszkál bennem, hogy talán mégis igazam van, amikor azt mondom: a hatalmas, bőséges kínálat valójában nem is olyan hatalmas és bőséges. Persze, sokkal, sokkal jobb a helyzet, mint amikor volt A és B változat (vagy talán még az se), és az emberek sorbanálltak ezekért, és örültek, ha valamelyiket megkaparinthatták... Ám ha már fogyasztói társadalom, plázák és árubőség, akkor ne csak bizonyos igényekre koncentráljanak a gyártók/forgalmazók, hanem minél többre - és ez nemcsak az én hátizsákomra igaz, hanem sok más termékre is. Mert nem egy olyan történetet hallottam, amikor valaki szeretett volna valamit megvásárolni (és az én szűkös költségvetésemnek a sokszorosát is hajlandó lett volna rááldozni), de egyszerűen nem lehet kapni kisebb/nagyobb méretet, különlegesebb fazont, speciális darabokat. Van valami, amit ügyesen kitalálnak, az gyorsan divatos lesz - és ez a divatosság nem feltétlenül ugyanaz a divatosság, mint Bécsben, Párizsban, Milánóban, Londonban vagy New Yorkban -, boldog-boldogtalan elkezdi viselni, akár jól áll neki, akár nem. Erre aztán ráharapnak a gyorsan meggazdagodni vágyó kereskedők (tisztelet a kivételnek), elkezdik ugyanazt gyártani, csak más színben/mintával/csillivilli díszítéssel; a boltokat pedig elárasztja valami, ami néhány tucat embernek tetszik, néhány tucatnak nem, de kénytelen megbékélni vele, mert nincs más.
Vagyis van más: aprócska, eldugott üzletekben, e-bayen, turkálókban, külföldön (talán). És őszintén remélem, hogy ezen helyek egyikén én is megtalálom azt, amit keresek. De azért ott van a keserű szájíz, hogy én, a vásárló, nem költhetem a pénzemet, mert nincs igazi választási lehetőségem. Persze, engedjek ebből-abból az elképzelésemből és igazodjak a piachoz meg a lehetőségekhez - de miért én igazodjak, amikor nem hozzám kellene igazodni?

Küldöm mindenkinek, aki szereti.

Rövid leszek és összecsapott (a mai nap elég fontos az életemben, és sajnos, időhöz vagyok kötve), de igyekszem este alaposan átrágni magamat az esélyi ruhákon, mint a moly. Egyelőre addig egy kis galéria és néhány benyomás...

Elegáns, de unalmas volt az idei felhozatal a Golden Globe gálán; a közhelyszerűen Oscar-előszobának nevezett díjátadón nem voltak sem nagyon hűha-ruhák, sem pedig irtózatos mellélövések. Kifejezetten örültem annak, hogy néhány remete is előmerészkedett (Chert, Julia Robertset, Calista Flockhartot nem nagyon lehet mostanában látni), és annak is, hogy viszonylag kevesen választottak rövid ruhát. Az elmúlt évek piros-vörös-bordó ill. sötétkék dominanciája után rengeteg natúr árnyaltú, halvány- és púderrózsaszín, hússzín, bézs ruhát láttam; nem lelkesedem annyira értem, mert kevés embernek állt igazán jól, a többiek nagyon mosottnak, fakónak tűntek benne. Még mindig a textúrált estélyi ruhák mennek: sok hajtogatás, tűzés, ránc és raffolás... Ez mindenképpen érdekessé teszi az öltözékeket, de épp amiatt válik unalmassá, mert mindenkin az van. (És esett az eső, ezért a sok benyúló, esernyős kéz :-)

Az este legnagyobb csalódása nekem Anna Paquin aranyszínű, mélyen dekoltált ruhája és Jennifer Aniston elképesztően uncsi összeállítás volt, Mariah Carey-től pedig már megszoktam ugyan a közönségességet, feldolgozni azonban nem nagyon tudom. A kedvenceim: Diane Kruger (Lacroix), Marion Cotillard (Dior), Felicity Huffman és Penelope Cruz (Giorgio Armani Privé).

Giles Deacon különleges módot választott új pre-fall kollekciójának bemutatására: az elsősorban nappali viseletre tervezett ruhákat ipari környezetben, egy Firenze melletti porcelángyárban vonultatta fel; ráadásként a modellekre hétköznapi tárgyak felnagyított másából készült fejfedőket adott.

Az ötletet nagyon jónak, izgalmasnak tartom, ám abban nem vagyok biztos, hogy tényleg azt éri el vele, amit szeretett volna. A ruhákra ugyanis nem nagyon emlékszem, csak a miliőre és a vicces gemkapocs-kalapra.